Nyitott ajtók misszió

Missziónk feladata az ózdi Győztes Bárány Közösség támogatása, segítése. Ózdon utcai és iskolai evangelizáció,  az ózdi cigánycsaládok körében végzett evangelizálás, a roma gyermekek pasztorációja, roma keresztény napok szervezése, ételosztás, lelkigyakorlatok, adománygyűjtés, cigány misék, halmozottan hátrányos helyzetben élők felkarolása. Célunk a roma fiatalok edukálásának és munkakeresésének támogatása, kísérése, a családok beintegrálása a magyar társadalomba. Meggyőződésünk, hogy ehhez az első lépés a megtérés Jézus Krisztushoz.

Az ózdi Ív utcai plébánia ad otthont közösségeinknek, Mischinger Ferenc atya engedélyezte, hogy a plébánia egyik épületét a közösség állandóan használhassa, cserében az egyházi épületet viszont fel kell újitanunk. Az egyházmegye támogatásából, az atya közbenjárására ősszel megkezdődik  az ablakok cseréje.

Támogatást gyűjtünk az egyházi tulajdonban lévő ingatlan felújításra, a fűtés korszerűsítésre, a falak vakolására, festésére, a vizes blokk felújítására. A felújítás költsége előzetes kalkuláció alapján közel 5 Millió Ft lesz.

Szeretnénk karácsonykor egy nagyobb  ünnepet tartani, ahol a karácsony igazi értékét adhatjuk át az újonnan megtérő romáknak.

Bármilyen összeg nagy támogatást jelent számunkra, emellett hálásak vagyunk az értünk közbenjáró imákért is!

A témához kapcsolódóan ajánljuk a Roma Oktatási Alap videóját: kattintson ide.

Open doors Mission

Our mission supports the Winning Lamb Community in Ózd. Their missions: Street and school evangelization in Ózd, evangelization among local gypsy families, pastoralization of Roma children, organization of Roma Christian days, food distribution, retreats, fundraising, Gypsy masses, and support for people with multiple disadvantages.

The mission supports the education and job search of Roma youngsters and the integration of Roma families into Hungarian society. We are convinced that the first step to this is repentance to Jesus Christ.

The local parish with Father Ferenc Mischinger provides a community center to the mission, but in return we need to renovate this community building. With the support of the diocese, with the father’s intervention, the windows will be replaced in the fall.

We are raising funds for the renovation of the church-owned property, the modernization of the heating system, the plastering and painting of the walls and the renovation of the water block. According to preliminary estimates, the cost of the renovation will be close to 5 million HUF.

We would like to celebrate Christmas with a bigger celebration where we can pass on the true value of Christmas to the newly converted Roma people.

Any amount of money is a great support to us, and we are very grateful for all your prayers!

© Copyright - Metropolita Egyesület 2020